Trump nagy-britanniai látogatásán az elnöki gépen adott interjút az ITV tévécsatorna műsorvezetőjének, Piers Morgannak, és ebből vasárnap közölt részleteket internetes felületén a Mail on Sunday című brit lap - írta az MTI.
Az amerikai elnök arra a kérdésre, hogy indul-e újra az elnökválasztáson, azt mondta: "Igen, teljes mértékben ez a szándékom. Úgy látszik, hogy mindenki ezt akarja tőlem". Nem lát egyetlen olyan demokrata párti kihívót sem, aki le tudná őt győzni.
Az interjúban Donald Trump részleteket árult el a II. Erzsébettel folytatott megbeszéléséről. Megerősítette, hogy terítékre került a brexit is.
Piers Morgan Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felől is érdeklődött. "Nagyszerűen kijöttem vele, bizony! Ő nagyon eszes, kimagasló személyiség, tréfás és kemény, jó tárgyaló" - mondta Donald Trump az észak-koreai vezetőről, akivel június 12-én bonyolította le történelmi jelentőségű találkozóját Szingapúrban.
Morgan erre reagálva könyörtelen diktátornak nevezte Kim Dzsong Unt. "Igen, az, könyörtelen, de mások is azok" - válaszolta Trump. Az amerikai elnök hozzátette, hogy sok olyan emberrel van dolga, aki meglehetősen könyörtelen.
Morgan azt firtatta, hogy közéjük lehet-e sorolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt is. "Nem tudom ezt megmondani, feltételezem, talán igen. De másokat is megnevezhetnék" - mondta Donald Trump.
Az amerikai elnök vasárnap repül Helsinkibe, ahol kedden tárgyal Vlagyimir Putyinnal. Ez lesz az első hivatalos csúcstalálkozójuk azóta, hogy Trump elfoglalta elnöki hivatalát.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ