Az eseményeket vizsgáló bizottság elnöke ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az intézkedés miatt.
Remélem, hogy azok, akik ezt a döntést hozták, meg tudják majd győzni a kongresszus tagjait és bizonyos fokig az épületben dolgozó embereket is arról, hogy bármilyen veszély is állt fenn január 6-án, mostanra elmúlt. Úgy értesültem az FBI-tól, hogy a statisztikák alapján a radikális jobboldali csoportok jelentette fenyegetés mindennél veszélyesebb ebben az országban, ami a január 6-án történtekkel együtt azt jelenti számomra, hogy a bizottság munkája most különösen fontos – mondta a január 6-ai Capitolium elleni ostromot vizsgáló bizottság elnöke, Mississippi demokrata szenátora, Bennie Thompson.
A fekete fémkerítéseket egy nappal a halálos áldozatokat követelő ostrom után telepítették a törvényhozás épülete köré. A bevezetett korlátozások egy része azonban a kerítés lebontása után is érvényben marad - számolt be az Euronews.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások