Áder János a visegrádi országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) korábbi állásfoglalását idézve hangsúlyozta, "az Oroszország által végrehajtott katonai műveletek" nemcsak a nemzetközi jogot sértik, hanem veszélyes helyzetet teremtenek Európában.
Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és Magyarországot megdöbbenti, hogy a 21. századi Európában olyan "katonai intervenció" szemtanúi lehetnek, amely ezen országokat saját korábbi negatív tapasztalataikra emlékeztetik - folytatta a magyar államfő a V4-ek által március elején aláírt nyilatkozatot idézve. Bronislaw Komorowski úgy fogalmazott, el kell venni Oroszország kedvét "a Krím annektálásához hasonló lépésektől", ehhez pedig erőteljes szankciókra van szükség.
A lengyel elnök kérdésre válaszolva elmondta: azzal, hogy Ukrajna pénteken aláírta európai uniós társulási szerződésének politikai részét, több reform kezdődhet. A legfontosabbak között említette az antikorrupciós intézkedéseket, a kis- és középvállalkozások támogatását, valamint a hatalom decentralizálását, vagyis a helyi önkormányzatok megerősítését, ami hatékonyan akadályozhatja meg a föderációs törekvéseket.
Komorowski emellett hangsúlyozta Lengyelország és Magyarország NATO-tagságának fontosságát, amely szerinte egyszerre garantálja a volt szovjet tagköztársaságok szabadságát és függetlenségét.
Áder János a találkozó részleteit kifejtve beszélt arról is, hogy három fontos gazdasági kérdés szerepelt a megbeszélésen. Elsőként a gázellátás biztosítása érdekében egy észak-déli gázvezeték befejezése, ami mérsékelheti az érintett országok energiafüggőségét. A magyar államfő tájékoztatása szerint a gázvezeték működéséhez már csak egy a szlovák és lengyel határon épülő beruházás megvalósítására van szükség.

Áder János emellett célként említette, hogy Lengyelország csatlakozhasson Csehország, Szlovákia és Magyarország tavaly egységesített villamosenergia-hálózatához. A magyar köztársasági elnök megjegyezte, korábban Románia és Bulgária is jelezte csatlakozási szándékát. Szólt továbbá arról, hogy Magyarország és Lengyelország kereskedelmi kapcsolatainak javításáért folytatja a két országot összekötő közlekedési infrastruktúra fejlesztését.
Komorowski pénteken és szombaton tartózkodik Magyarországon a magyar-lengyel barátság napja alkalmából, amelynek rendezvényeit Egerben tartják szombaton. A lengyel államfő közölte, a jövő évi találkozót Katowicében ünneplik.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt