A 460 tagú alsóház 456 képviselője szavazott a határozat mellett, az egyetlen ellenszavazatot az ellenzéki Konföderáció egyik szélsőjobboldali képviselője adta le - írja az MTI.
Az ellenzéki Baloldal frakciója és a szejm elnöksége által benyújtott tervezetek alapján kidolgozott határozatban a képviselők leszögezik: Oroszország magatartása Ukrajnával szemben fegyveres konfliktus és Európa destabilizálása komoly kockázatát rejti magában.
A képviselők felhívják a NATO- és EU-tagállamok kormányait, hogy nyújtsanak sokoldalú támogatást "a háború veszélyével szembesülő" Ukrajnának.
A válság egyik megnyilvánulásának nevezik a határozatban a Moszkva által az európai országokra az energiaellátás terén kifejtett nyomást. Ebben az összefüggésben ellenzik az orosz-német gázvezeték, az Északi Áramlat-2 üzembe helyezését.
A lengyel képviselők - mint írják - a 20. századi történelmi tapasztalatokra hivatkozva kötelességüknek tartják felszólítani szövetségeseiket, hogy szolidaritásuk jeleként tegyenek olyan lépéseket, amelyek megakadályozzák fegyveres konfliktus kitörését Európában.
A szejm határozatában kiáll Ukrajna szuverenitása és területi sérthetetlensége mellett, és hangsúlyozza: az ország előtt nyitva kell állnia az EU- és a NATO-tagsághoz vezető útnak, Ukrajna joga a csatlakozáshoz elvitathatatlan.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt