Észtország kormánya csütörtökön úgy döntött, hogy újabb katonai segélyt küld Ukrajnának – számolt be az MTI.
"Téli egyenruhát, felszerelést és lőszert küldünk Ukrajnának. Gyorsan le fogjuk szállítani" - írta Kaja Kallas észt miniszterelnök a Twitteren, az adomány mennyiségének említése nélkül. A védelmi minisztérium szóvivője biztonsági okokra hivatkozva szintén nem nyilatkozott ez ügyben.
Kallas felhívta a nemzetközi közösséget, hogy küldjön több katonai segélyt Ukrajnának, hogy meggyorsíthassa a megszállt területek felszabadítását. "Ez a béke útja" - írta.
Észtország közlése szerint az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta 250 millió euró értékben küldött katonai segélyt Kijevnek. A fegyverek között voltak tankelhárító aknák, amerikai gyártmányú Javelin páncéltörő rakéták, valamint a német szövetségi kormány engedélyével továbbadott, az egykori Német Demokratikus Köztársaság készleteiből származó tarackok. Emellett Észtország Németországgal közösen felszerelt két tábori kórházat is átadott Ukrajnának.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket