Nem zárok ki egy népszavazást a Donyec-medencéről összességében – mondta Zelenszkij az 1+1 televíziónak nyilatkozva. Beszélt arról is, hogy referendumot tarthatnának az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím félszigetről, illetve általánosságban a háború lezárásáról is. Ugyanakkor leszögezte: Ukrajna számára szó sem lehet arról, hogy lemondjon területeiről - írja az MTI.
A kelet-ukrajnai válság lezárása érdekében közvetlen tárgyalásokat követelt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Mint mondta, Franciaország, Németország és az Egyesült Államok is támogatják ezt a kezdeményezést.
Egy pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint az ukránok több mint fele szintén közvetlen tárgyalásokat szorgalmazna Oroszországgal. A válaszadók szintén több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a Németország és Franciaország által a donyecki és luhanszki szakadár területekre kidolgozott, de évek óta holtponton lévő rendezési tervet át kell dolgozni.
Oroszország 2014-ben, a Viktor Janukovics ukrán államfő megbuktatásához vezető tömeges tüntetések után annektálta az Ukrajnához tartozó Krímet. Ezután fegyveres harc robbant ki Kelet-Ukrajnában a Kijevhez hű erők és az oroszbarát szakadárok között. Az ENSZ becslései szerint mintegy 14 ezren veszítették életüket a konfliktusban. Moszkva elutasítja azokat a kijevi vádakat, miszerint szította a konfliktust, és fegyveres erőket állomásoztat a térségben – írja az MTI.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég