A tervezetet pénteken adják át a lengyel házelnöknek - mondta Duda a Szolidaritás független szakszervezet megalapításához vezető gdanski megállapodások szerdai, 36. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A szakszervezeti vezető kijelentette: "mi a szabad vasárnapokat akarjuk, a vasárnapi kereskedés korlátozását, mivel vasárnap az Istené és a családé".
A szakszervezet három hónap alatt 350 ezer aláírást gyűjtött össze a törvényjavaslat támogatására, és a törvény jóváhagyásáig folytatják a gyűjtést. A lengyel jog szerint a parlamenti előterjesztéshez a polgári törvénykezdeményezések esetében legalább 100 ezer aláírás szükséges.
A tervezet alapján a vasárnapi nyitvatartás tilalma nem vonatkozna a benzinkutakra, a virágboltokra, a kis pékségekre és a kis élelmiszerboltokra, ahol maga a tulajdonos dolgozik.
Az év 7 vasárnapján - többek között karácsony és húsvét előtt, valamint a kiárusítási szezonban - a boltok továbbra is nyitva lenhetnének. A jelenleg érvényes, 2007-ben elfogadott törvény értelmében Lengyelországban 12 ünnepnapon tartanak zárva a boltok.
A javaslatot egy májusi felmérés szerint a lengyel társadalom 43 százaléka ellenzi, 41 százalék támogatja, a fennmaradóknak nincs véleményük róla. A kormányzó Jog és Igazságosság politikusai többször igenlően nyilatkoztak a kezdeményezésről, amelyet a katolikus egyház is támogat.
Egyes lengyel szakértők szerint a tervezet "a munkapiac civilizáltabbá tételét" eredményezheti, a munkaidő-módosítással járó elbocsátásokat pedig úgy lehetne korlátozni, hogy a tilalmat csak fokozatosan, több év alatt vezetik be.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak