A Mitsubishi a gyártókapacitásának növelése érdekében egy új gyárat akar nyitni Közép-Kelet-Európában. A Digi24 értesülései szerint a román kormánnyal már múlt hét elején tárgyaltak a tervezett beruházásról, de döntés még nem született - írja a portál a Digi24 alapján.
Úgy tudni, hogy a projekt 200 millió euróból (62 milliárd forintból) valósulhat meg. Ha a román kormánnyal sikerül megegyezniük, akkor az új gyártóüzem Temes vagy Prahova megyében létesülhet. A helyszínek mellett szól az autópálya-közelségük, ez jelentősen megkönnyítheti a legyártott termékek exportját Közép-Európába és Nyugat-Európába.
A román mellett a szlovák és a magyar kormánnyal is tárgyal a Mitsubishi vezetése. A lap szerint az egyeztetéseken többek között szóba került, hogy az autómotor-gyár megépítése esetén mekkora adókedvezményt és pénzbeli támogatást kaphatnának a beruházáshoz a japánok - írja a Portfolio a Carscoops értesülései alapján.
A Mitsubishit tavaly májusban 2,2 milliárd dollárért vásárolta meg a Nissan. Akkor 34 százalékos részesedést szereztek a cégben, ezzel nemcsak a legnagyobb tulajdonosa lett a vállalatnak, hanem megszerezte az irányítása feletti kontrollt is. Akkor azt ígérték, hogy növekedő pályára állítják a japán gyártót.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton