Akinek cége van, az talán megfontolhatná, hogy a következő napokra egyszerűen bezárja a boltot, mert munkavállalónak egyik fele már fizikailag is szabin van, másik fele pedig talán még az íróasztala mögött ül, de lélekben már nincs ott - veti fel a dán Peakon munkaügyi tanácsadó startup cég társalapítója Dan Rogers.
Az adatok alapján úgy látszik, hogy a karácsonyi ünnepek minden évben egyre korábban kezdődnek - fogalmaz a szakember. A Peakon felmérése szerint december közepére a brit munkavállalók 54 százaléka lélekben már kijelentkezett a munkahelyéről.
Inkább a fiatalok
A fiatalabbak között nagyobb azok aránya, akik hosszúra nyújtják az év végi ünneplést és az ahhoz kapcsolódó felkészülést. A kutatás szerint millenniumi generációhoz tartozók (az 1980-as, 1990-es években születettek) 60 százaléka december közepére már kikapcsolt, míg a nagy generáció (az 1950-es években születettek) tagjainak csak 40 százaléka állt le.
Összességében december 20-áig a munkavállalók nagy többsége valamiféleképpen leteszi a vakolókanalat az idei évre. Ahogy egy 28 éves New York-i vállalati belső ellenőr hölgy fogalmaz: az ember nagyon nehezen tud koncentrálni a feladataira, amikor egyre izgatottabban készül a karácsonyi baráti-családi bulikra.
Feladták a harcot
Szerinte elkerülhetetlenül romlik a hatékonysága és munkaadója nem igazán tehet mást, mint hogy ezt tudomásul veszi. Mint ahogy azzal is kénytelenek szembe nézni a cégek, hogy mindenki az online áruházak polcait böngészi a legjobb ajándékok után kutatva.
A vállalatok egy része feladta a harcot a nagy leállás ellen. Ehelyett bevezették az úgynevezett bevásárlónapokat, vagy ahogy a londoni Jargon PR vállalatnál nevezik: a karácsonyi bónusz vásárlási napokat. Ezekre minden év decemberében számíthatnak a munkavállalóik.
Mindenki nyer
Azért találtuk ki ezt a lehetőséget, hogy a csapatunk tagjai előre számolhassanak a bevásárlási lehetőséggel - mondja Simon Corbett a cég igazgatója. Tudják, hogy ezek a napok nem számítanak bele a szabadságukba, így csak nyernek velük. Cserébe nem munkaidejükben szörföznek az interneten.
A cég ráadásul semmit sem bukik a plusz szabadnapok kiadásával, mert az év végén a megrendeléseik is visszaesnek, hiszen hogy, hogy nem, az ügyfeleik tevékenysége is alábbhagy az év végének közeledtével - derül ki Corbett szavaiból.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt