A cég döntése egyelőre nem végleges, azzal a pozsonyi járásbíróság elsőfokú - a vállalatnak még nem kézbesített - döntésére reagáltak.
A döntést a szlovák bíróság a koncesszióval rendelkező pozsonyi taxisok érdekvédelmi szervezetének keresete alapján hozta meg március közepén. A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly az Európai Unió Bírósága fuvarozási szolgáltatásnak minősítette az Ubert, amelynek így az egyes tagországokban, az ott hatályos szabályok szerint kell a működéséhez szükséges engedélyekért folyamodnia - írta az MTI.
Kapcsolódó
Szlovákiában a taxis vállalkozások működtetése viszonylag szigorú feltételekhez kötött. A taxis koncesszió megszerzéséhez több feltételt kell teljesíteni, emellett regisztrált pénztárgéppel is rendelkezniük kell. A szabályozás a taxizásra használt gépkocsival szembeni elvárásokról is rendelkezik, egyebek mellett kimondja, hogy a fuvarozásra használt autó a bejegyzés idején nem lehet öregebb nyolc évesnél.
Szlovákiában az Uber csak Pozsonyban működött, mintegy két éve jelentek meg a piacon. Azóta a pozsonyi taxisok több tiltakozó akciót szerveztek az Uber ellen, főként azt hangoztatva, hogy a működésbeli különbségek egyenlőtlen piaci feltételeket teremtenek, s ezzel hátrányos helyzetbe hozzák a hagyományos taxisokat.
Képünk forrása: StockSnap-fotó
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar