A legutóbbi lengyel közvélemény-kutatás nem hozott változást az élen állók esetén, mégis érdekes lett az eredmény - derül ki az onet.pl cikkéből. Az első három helyet változatlanul Andrzej Duda államfő, Mateusz Morawiecki miniszterelnök és Rafal Trzaskowski, Varsó ellenzéki főpolgármestere foglalja el. Utánuk jön Szymon Holownia, a Lengyelország 2050 nevű pártvezetője.
Ezután következik az újdonság: elvesztette megszokott dobogó közeli helyét Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, az ország tényleges vezetője, akit megelőzött legfőbb riválisa, a lengyel belpolitikába nemrégen visszatért Donald Tusk egykori miniszterelnök. Tusk a júliusi 32,4 százalékos bizalmi indexhez képest csak 1,1 százalélékpont pluszt szerzett, miközben Kaczynski bizalmi indexe 6,9 százalékponttal esett. A volt kormányfő annak ellenére javított, hogy ellene és felesége ellen hangos lejáratókampány folyik.
Enyhén szólva nem jött jól Pawel Kukiz egykori popzenésznek, a aKukiz15 párt vezetőjének, hogy ígérete ellenére, miszerint kemény ellenzéki lesz, a kormányt támogatta a médiatörvény módosításáról szóló vitában. Jelenleg benne bíznak a legkevésbé a lengyelek. Romlott a megítélése a Szejm marsalljának, Elzbieta Witeknek, miután kiderült, hogy kampányfeladatokat fog ellátni a PiS-ben. A két kisebb koalíciós párt vezetője, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, a Szolidáris Lengyelország, és Jaroslaw Gowin, a koalícióból kilépett Megértés párt első embere szintén a legnépszerűtlenebb politikusok között van.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról