A tunéziai egészségügyi minisztérium december 1-jén bejelentette, hogy megszünteti az oltási igazolvány és a PCR-teszt bemutatásának kötelezettségét az országba történő beutazásnál. Az indoklás szerint a fertőzések száma folyamatosan csökken Tunéziában és nemzetközi szinten is - írja a portál.
A döntés az után született meg, hogy az észak-afrikai ország kedden nulla Covid-19-cel összefüggő halálesetet jelentett. Az egészségügyi minisztérium november 21. és 27. között összesen 81 fertőzést regisztrált, ami 5,91 százalékos fertőzöttségi aránynak felel meg.
Tunéziában a 2020 márciusában regisztrált első megbetegedés óta 29 268 ember halt meg Covid-19-fertőzés következtében, és összesen 1,14 millióan kapták el a betegséget.
A csütörtöki döntéstől azt várja az ország, hogy fellendíti a beutazó turizmust, amely az ágazat reményei szerint visszatér a pandémia előtti szintre. A turizmus a világjárvány előtt a második legnagyobb GDP-termelő ágazat volt Tunéziában.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra