Az elnök csütörtök este találkozott a katonai vezetőkkel Iránról és Észak-Koreáról, majd újságíróknak nyilatkozott, és azt mondta, hogy "talán vihar előtti csend van".
A kérdésre, hogy milyen viharra gondol, csak annyit válaszolt: "majd meglátják". Hozzátette: "a világ legnagyszerűbb katonai vezetői vannak ebben a szobában". A tanácskozáson jelen volt John Kelly tábornok, a Fehér Ház kabinetfőnöke, Herbert McMaster altábornagy, nemzetbiztonsági tanácsadó és James Mattis védelmi miniszter is.
Kapcsolódó
A megbeszélés előtt Trump az észak-koreai fenyegetésről beszélt újságíróknak, valamint arról, hogy meg kell előzni Irán hozzájutását atomfegyverhez.
"Észak-Koreát illetően atomfegyver-mentesítés a célunk, nem engedhetjük meg ennek a diktátornak (Kim Dzsong Unnak), hogy elképzelhetetlen emberáldozatokkal fenyegesse nemzetünket és szövetségeseinket. Mindent megteszünk, ami csak szükséges, hogy elejét vegyük ennek" - fogalmazott Donald Trump.
Iránnal kapcsolatban leszögezte: Teherán nem tartotta tiszteletben a nukleáris programja visszaszorítását célzó többhatalmi atomalku "szellemiségét".
A tanácskozás résztvevőitől Donald Trump azt kérte, hogy gyorsabban dolgozzák ki a "katonai megoldásokat" - ha szükség lesz rájuk -, és többfélét is terjesszenek elé.
Az amerikai elnöknek október 15-én kellene aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja az atomalkut, sajtóhírek szerint azonban ezt valószínűleg nem teszi meg.
Szerdán Richard Durbin demokrata párti szenátor meghívására az Iránnal kötött megállapodást aláíró országok és az Európai Unió nagykövetei a kongresszusban jártak, hogy a megállapodás fenntartása mellett érveljenek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak