A Fehér Ház tájékoztatása szerint "a két politikus megállapodott abban, hogy intézkedéseket foganatosít a közös védelmi képességek erősítésére az észak-koreai fenyegetéssel szemben". Az amerikai elnöki hivatal tudatta azt is, hogy Donald Trump megerősítette az Egyesült Államoknak a Koreai Köztársaság megvédése iránti abszolút elkötelezettségét, beleértve a megnövelt elrettentő erő biztosítását is.
Az elnökválasztási kampány idején Donald Trump többször kifejtette, hogy kilátásba helyezi az amerikai csapatok visszavonását a Koreai-félszigetről és Japánból, amennyiben e két ország nem járul hozzá nagyobb mértékben az amerikai haderő állomásoztatásának költségeihez. Az új védelmi miniszter, James Mattis első útja azonban a héten éppen Dél-Koreába és Japánba vezet majd, s ezt az amerikai elnök és a dél-koreai ügyvezető elnök vasárnap esti telefonbeszélgetésében is megerősítette.
Hvang Kjo Anh pillanatnyilag Dél-Korea ügyvezető elnöke, mert Park Gun Hje elnököt a szöuli parlament decemberben korrupciós vádak miatt felfüggesztette hivatalából.
Az amerikai elnök helyi idő szerint vasárnap folytatott megbeszélést telefonon az Egyesült Arab Emírségek koronahercegével, Mohamed bin Zájid Ál-Nahajannal is.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni