Az Egyesült Államok 30 napra felfüggeszt minden beutazást Európából - jelentette be még szerdán Donald Trump elnök járványügyi intézkedéseinek egyikeként. Már akkor sokan kritizálták, hogy a járvány jelen van Írországban és az Egyesült Királyságban is, mégis csak az EU 26 tagállamára vonatkozott a szabályozást. Mások pedig azért támadták, hogy nem is egyeztetett Brüsszel a lépésről.
Vasárnap csak utóbbi kritikát fogadta meg: az Egyesült Királyságba és Írországba való utazási tilalmat terjesztett elő annak érdekében, hogy megkísérelje lelassítani a világjárvány terjedését - írja a Reuters.
A bejelentéskor az elnök egyébként azt is bejelentette, hogy tesztet végeztek el rajta az új Covid-19-re vírusra, aminek egy-két nap múlva lesz eredménye. Ezt azért volt fontos tisztáznia, mert a Fehér Ház tisztviselői példátlan hibát követtek el pénteken, amikor a járványhelyzet dacára az elnökkel egy helyiségbe belépő újságíróknak még a testhőmérsékletét sem ellenőrizték. Az elnök ráadásul a múlt héten találkozott egy brazil delegációval, amelynek legalább egy tagja azóta pozitívnak bizonyult.
Pénteken a Fehér Ház Rózsakertjében mondott beszédében az amerikai elnök bejelentette: a szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre a tagállamok és a települések számára. Az összeget a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) költségvetéséből folyósítják. A vírustesztek elvégzésének, a betegek ápolásának és a vakcina kutatásának nem lesz anyagi akadálya. Emellett országos szükségállapotot hirdetett.
Koronavírus
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt