Több amerikai lap, köztük a CNN most arról ír, hogy Bannon kirúgása után Gorka lehet a következő, ő ugyanis annak a Bannon-féle szellemi körnek a tagja, amelyik ugyan sokat tett Donald Trump választási győzelméért, az utóbbi hónapokban fokozatosan kiszorul a Fehér Házból - írta a portál.
Gorkát korábban is sokat cikizte az amerikai sajtó, többnyire azzal támadták, hogy nem megfelelő a képesítése és a tapasztalata ehhez a poszthoz. A CNN-nek nyilatkozó több szakértő is azt mondta, hogy Gorka ugyan sokat tud a terrorizmusról, de ez a tudás néhol erősen hiányos, és valószínűleg Trump inkább a sajtóval szemben bevetendő buldogként tartja maga mellett, mintsem tényleges tanácsadóként.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról