Twitter-bejegyzésében azt írt, hogy a csúcstalálkozó eredményességét "majd az idő dönti el".
"Még hosszú az út addig, hogy le lehessen vonni a következtetést Észak-Koreával kapcsolatban, talán a dolgok megoldódnak, talán nem, majd az idő megmondja". "De azt a munkát, amelyet most én csinálok, már hosszú ideje el kellett volna végezni" - írja.
Kapcsolódó
Donald Trump várhatóan május végén, vagy június elején találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Az Abe Sindzó japán kormányfővel a floridai Mar-a-Lagóban szerdán tartott közös sajtóértekezletén Trump megerősítette, hogy a tárgyalások részleteiről "nagyon magas szinten" folynak egyeztetések, és egyelőre öt helyszínt vizsgálnak a csúcstalálkozó lehetséges helyszíneként.
A Trump elnök által is megerősített sajtóinformációk szerint Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, kijelölt külügyminiszter április elején titokban Phenjanban járt, és személyesen Kim Dzsong Unnal egyeztetett.
Pénteken Észak-Korea bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti nukleáris -és rakétakísérleteit. A bejelentést Donald Trump remek hírnek minősítette.
A kép forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt