"Az elnök iránti elragadtatás az országban páratlan, olyasvalami, amit még soha nem láttunk" - írta mikroblog-bejegyzésében a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke a rekordösszegű felajánlásról beszámolva.
Tim Murtaugh, Trump 2020-as kampányának kommunikációs igazgatója szintén Twitteren fejezte ki elégedettségét. "24,8 millió dollár. Számoljunk csak kicsit: ez több, mint óránként egymillió dollár, egy álló napon keresztül. Az Orlandóban tartott felvillanyozó nagygyűlés után ez is mutatja a Trump iránti lelkesedést" - közölte Murtaugh.
Az elnök stábja a kampány első napjára "csak" hétmillió dollárnyi adomány összegyűjtését tűzte ki célul. Joe Biden volt alelnök, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa a kampánya megindítása utáni első napon 6,3 millió dollár felajánlást könyvelhetett el, és már ezzel az újságok címoldalára került. A demokraták két másik elnökjelölt-jelöltje, a texasi Beto O'Rourke 6,1 millió, Bernie Sanders vermonti szenátor pedig 5,9 millió dollárt gyűjtött kampánya megindításának első napján.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják