Janez Jansa, Szlovénia miniszterelnöke és konzervatív SDS párja a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint hajszálnyival lemaradva fordult rá az április 24-ei parlamenti választásokra egy frissen alakult balközép párt, a Slovoda (Szabadság) mögött – írta a Financial Times. Választási üzenete egyszerű volt, azzal házalt a szavazóknál, hogy ne cseréljék le az ország jól ismert vezetését egy ismeretlenre, azaz ne kísérletezzenek.
Ugyanakkor úgy tűnik, Jansa jó viszonya a szomszédos Magyarország régi-új miniszterelnökével, Orbán Viktorral egyre több szavazót elidegenít tőle. A választók Szlovénia „magyarorsításától” tartanak, amivel Jansa azon rossz tulajdonságára céloznak, hogy átgázol a bírálóin, akárcsak a független médián. Jansával nem lenne baj, csak utálom, hogy úgy viselkedik, mint egy erőszakos gyerek a homokozóban – mondta egy nyugdíjas az egyik ljubljanai piacon a brit üzleti lap riporterének. - Olyan mint az Orbán haverja Magyarországon, nem egy jó minta.
A 2,1 millió választásra jogosult szlovént jobban izgatja a korrupció és a két szomszédos ország kapcsolata, mint a gazdaság. A GDP növekedése és a munkaerőpiac visszatért a koronavírus-járvány előtti szintre, s bár a költségvetési hiány és az államadósság magas, a szakértők szerint menedzselhető. A kormány gazdasági teljesítményén nincs mit bírálni, a nem gazdasági kérdések, a „magyarosítás” a döntő politika kérdés – mondja Mojmir Mrak, a Ljubljanai Egyetem közgazdász professzora.
Karakteres ellenfelek
Jansa Szlovénia legismertebb politikusa. Először 2004-ben lett az ország miniszterelnöke, aztán korrupciós vádakkal kétéves börtönbüntetésre ítélték, amiből fél évet töltött le, majd ejtették az ügyet. Egy kormányválságot kihasználva 2020-ban tért vissza az ország élére egy koalíció élén, miután Szlovéniába töredezett a pártrendszer.
Fő ellenfele a választáson a Svoboda élén Robert Golob, az állami energiavállalat egykori karizmatikus vezetője. Golob azzal kampányol, hogy véget akar vetni az állítólag elnyomó hatalomgyakorlásnak és az uram-bátyám világnak, továbbá a zöld átalakulás útjára akarja terelni az országot. A további ellenfelek között van Igor Zorcic, a parlament volt elnöke, aki tavaly hagyta el a kormánykoalíciót, mert úgy látta, hogy Jansa úgy viszonyul a médiához, mint Donald Trump volt amerikai elnök, ki a twitteren közvetlenül kommunikált a választókkal, megkerülve a szakszerű, kritikus sajtót.
A hagyományos balközép LMS párt politikusa, Jani Möderndorfer a napokban azt mondta, be fogja perelni az SDS, amely szerinte jogellenesen be akar vezetni egy a jelenlegi magyar politikai rezsimet lemásoló rendszert. Ennek része lenne a magyar magántulajdonban lévő, Jansát támogató szlovéniai médiacsoport. Szakértők szerint ez ugyan jelenleg korlátozott közönséget ér el, ám nőhet a befolyása a szlovén belpolitikára.
Mint a magyar rendszer
Ha az SDS nyeri a választást, akkor a szlovéniai média olyanná válhat, amilyen jelenleg a magyarországi – mondta Uros Esih, a Delo napilap újságírója. Öt év múlva ennek politikai hatása is lehet – teszi hozzá. Szakértők szerint a választás kimenetelét a nyugati szövetségi és biztonsági rendszerhez húzó választói hangulat döntheti el. Az ország ugyan orosz importból szerzi be a földgázszükségletét, ám földrajzi helyzeténél fogva jó lehetősége van ennek kiváltására. Golob határozottabban elkötelezte magát és pártját az EU értékei mellett, mint Jansa.
Ha a Slovoda nyeri a szavazást, akkor a magyar kormánynak eggyel kevesebb támogatója lesz az EU fórumain a jogállamiság megsértése körüli vitáiban. A volt parlamenti elnök, Zorcic szerint Szlovénia a jogállamiság szempontjából jobb helyzetbe kerülhet az unióban. A közvélemény-kutatások szerint a Slovoda néhány nappal a választás előtt a szavazatok 26 százalékára számíthatott, míg az SDS 25,6 százalékon állt, ám a lehetséges balra hajló koalíciós partnerek elutasították az együttműködés lehetőségét a kormánypárttal.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál