Elutasító választ kapott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége arra a levélre, amelyben egyebek mellett azt kérték Palkovics László minisztertől: sürgősen intézkedjen a jogszabályoknak megfelelő kutatóhálózati finanszírozás helyreállítása - írja a Népszava akadémiai forrásra hivatkozva.
A levélben arra is felhívták Palkovics figyelmét, hogy már most is érzékelhető a finanszírozás körüli bizonytalanság okozta kár. A miniszter december elején jelentette be, hogy idén márciusig, azaz amíg le nem zárul a kutatások eredményességének vizsgálata, a kormány visszatartja az akadémiai kutatóhálózatok dologi kiadásainak finanszírozását, csak a kutatók fizetését hajlandóak átutalni.
A napilap akadémiai forrása szerint január elsejétől teljesen bizonytalanná vált a kutatóhálózatok működése, nem tudnak új kutatókat alkalmazni, kutatási anyagokat beszerezni, és annak a veszélye is fennáll, hogy már folyamatban lévő kutatásokat kell leállítani.
Az ITM tájékoztatása szerint a miniszter továbbra is ahhoz tartja magát, hogy "az ITM az átmeneti időszakban finanszírozza a kutatók bérét, míg a dologi kiadásokat az Akadémia bevételei egy részének átcsoportosításával fedezi". Palkovics szerint a kutatóhálózatok átszervezésére egyebek mellett azért van szükség, mert a mostani rendszer nem elég eredményes.
Az Akadémia elnöksége hiába jelezte december végi levelében is: jogilag teljesen megalapozatlannak tartják, hogy a dologi kiadásokat, így például a kutatómunkához szükséges eszközöket, az infrastruktúrát, de a kutatóhálózatokban határozatlan idejű kinevezéssel dolgozó közalkalmazottak bérét is a pályázati úton szerzett bevételek átcsoportosításával finanszírozzák.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról