A tárca közleményében hangsúlyozta a megállapodás sikeres végrehajtásának jelentőségét, továbbá különösen fontosnak minősítette a humanitárius segítségnyújtást, valamint az összecsapások beszüntetését az észak-szíriai Aleppo város környékén. A segélycsomagokat az ENSZ-szel együttműködésben készítik elő - olvasható a szövegben.
A török külügyminisztérium közölte, hogy támogatja a fegyvernyugvás fenntartására irányuló erőfeszítéseket, illetve sürgeti a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldását.
John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 13 órán át tárgyalt a szíriai tűzszünetről pénteken Genfben.
Később Lavrov Mevlüt Cavusogluval, a török külügyi tárca vezetőjével egyeztetett telefonon Szíria ügyében. A felek egyetértettek abban, hogy minden érintettnek fontos az ellenségeskedések beszüntetésének teljesítése és a tárgyalási folyamat továbbvitele.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?