A brazil statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy augusztusban 2,46 százalékra mérséklődött a 12 hónapra visszatekintő infláció, ami valamivel kedvezőbb a 2,60 százalékos elemzői várakozásoknál. Utoljára 1999 februárjában volt ennél alacsonyabb a pénzromlás éves üteme Brazíliában.
Az éves infláció gyorsan lefordult a tavaly januárban 10,71 százalékon elért 12 éves csúcspontról. Idén márciusban még 4,57 százalékon állt az éves infláció, meghaladta a 4,50 százalékos jegybanki célszámot, azóta is folyamatos a csökkenés.
Havi összevetésben 0,19 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban a júliusi 0,24 százalékos emelkedés után.
Az elemzői várakozásoknál kedvezőbben alakult a brazil gazdasági bővülés a második negyedévben, döntően a fogyasztás élénkülése révén. (Magyar szélhámost fogtak Brazíliában)
A brazil statisztikai hivatal múlt pénteki közlése szerint a brazil gazdaság az elemzői várakozásokban szereplő 0,1 százalék helyett 0,2 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az első negyedévhez képest, amikor 1,0 százalékkal bővült az ország gazdasága.
Az első negyedéves GDP-adat 2013 második negyedéve óta a legkedvezőbb volt, két év recesszió után ez volt az első negyedév, amikor a brazil GDP negyedéves összehasonlításban növekedést mutatott.
A második negyedéves bővülés oka az export megugrása, valamint a lakossági fogyasztás élénkülése. A közkiadások és a beruházások ugyanakkor ismét csökkentek. A lakossági fogyasztás 10 negyedéve először mutatott növekedést, ennek oka döntően az alacsony infláció.
A brazíliai infláció eddig 1998 decemberében volt a legalacsonyabb, akkor 1,65 százalékon állt a pénzromlás éves üteme.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek