Túszokat ejtett péntek délelőtt egy fegyveres egy szupermarketben a dél-franciaországi Carcassone-tól keletre található Trebes településen - jelentette a BFM francia hírtelevízió az MTI szerint.
Aude megye prefektúrája a Twitteren megerősítette, hogy "rendőrségi akció van folyamatban" Trebes-nél. A környéket teljesen lezárta a rendőrség.
A túszejtés délelőtt 11 órakor történt, szemtanúk több lövést is hallottak. Az Index fél 1-kor arról számolt be, hogy a túszejtő állítólag az Iszlám Állam nevében követte el a támadást. A hatóságok terrortámadásként kezelik a helyzetet.
A Le Figaro szerint három csendőrségi helikoptert is a helyszínre küldtek, és a France Infónak nyilatkozó szemtanúk szerint 200-300 csendőr is a boltnál van - írja az Index.
Később arról számoltak be, hogy legalább két ember meghalt a támadásban. Ezután a trèbes-i polgármester arról számolt be, hogy a túszejtővel már csak tárgyalóként egy csendőr maradt a szupermarketben, a többi túsz kiszabadult.

A Le Parisien tudósítása szerint körülbelül 20-25 ember a támadás elején ki tudott menekülni. Az egyik szemtanú azt mondta, a férfinél gránátok, pisztoly és kések voltak. Azt kiabálta, hogy "Allah Akbar", amikor lövöldözni kezdett, majd a Szíriában végrehajtott francia légicsapásokról beszélt.
A Le Figarónak egy másik helyszínen lévő férfi azt mondta, hogy amikor a lövöldözés elkezdődött, egy hűtőszekrényben bújtak el. Egy órát várakoztak ott, majd a támadó mögött kiszöktek egy vészkijáraton.
A csendőrség és a rendőrség vezetője azt mondták, hogy a helyzet egyelőre még nem rendezett.
A hírtelevízió értesülése szerint a fegyveres a túszejtést megelőzően egy gépkocsiból rálőtt négy rendőrre, akik egy közeli terepen futottak. Az egyik rendőr a vállán könnyebben megsebesült. A támadó a lövöldözés után ment be a Super U szupermarketlánc egyik üzletébe.
A BFM úgy értesült a párizsi ügyészségtől, hogy a férfi azt mondta: az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében lép fel.
Komoly a helyzet
Édouard Philippe miniszterelnök "komolynak" nevezte a helyzet. "Carcassonne közelében egy férfi elbarikádozta magát egy szupermarketben túszokkal. Ez komoly helyzet" - mondta a kormányfő a kelet-franciaországi Mulhouse-ban - írta az MTI tudósítója.
Franciaországban a 2015 januárban, a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadás óta legmagasabb szintű a terrorkészültség, mintegy 100 ezer csendőr, rendőr és katona teljesít szolgálatot a köztereken, pályaudvarokon, repülőtereken.
Az elmúlt három évben 241-en vesztették életüket iszlamista merényletekben, amelyeknek nagyon gyakran a rendőrök és a katonák a célpontjai. A 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényleteket követően rendkívüli állapotot hirdetett ki a kormány, és ezt a parlament hatszor meghosszabbította. A rendkívüli állapotot 2017. november 1-én feloldották, de a rendőrség állandó jelleggel megkapta az új terrorelhárítási törvény kereteiben a rendkívüli állapot idején rendelkezésére álló jogkörök nagy részét.
A nyitókép forrása: MTI/AP/La Depeche Du Midi.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el