A szerb kormány komolyan fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy - a Szerbia Útjai (Putevi Srbije) közvállalat ajánlására - a szerbiai főútvonalakon is útdíjat fizessenek a teherautók sofőrjei - vette át a 021.rs hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó.
- Komolyan fontolóra vesszük az útdíj bevezetését, hiszen a kamionok többsége elkerüli az autóutakat, főutakon és regionális utakon közlekednek, ahol semmit nem fizetnek, viszont az utakat nagyon gyorsan tönkreteszik. Készül egy tanulmány ez ügyben, ennek alapján dönt majd a kormány arról, hogyan vegyük rá őket, hogy az autópályákat használják - mondta Zorana Mihajlovic építésügyi és infrastrukturális miniszter.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt