Folyamatosan felügyeljük a koronavírus elleni vakcinákat - mondta Alla Szamojlova az orosz egészségügyi felügyelet, a Roszzdravnadzor vezetője a hétvégén az EUobserver szerint. Szamojlova szerint a vakcinák használatának kezdete óta egyetlen egy olyan halálesetet sem rögzítettek, ami az orosz koronavírus elleni vakcina miatt következett volna be, az oltóanyag mellékhatásainak gyakorisága nem haladta meg a 0,1 százalékot. A hivatalos orosz kormányzati adatok szerint március 22-ig Oroszországban 5,9 millió adag oltóanyagot adtak be.
A Roszzdvarnadzor azután szólalt meg - tőle szokatlan módon -, hogy az EUobserver megírta: az elmúlt hónapokban négy ember elhunyt, hat másik pedig rosszul lett, miután megkapták a Szputnyik vakcináját.
Kapcsolódó
A RoszPotrebNadzor, az orosz vakcinaengedélyeztetésért felelős hivatal arra mutatott rá, hogy a 10 esetből egyik esetében sem találtak ok-okozati kapcsolatot a Szputnyik V és az oltás beadását követő egészségügyi szövődmények között.
"Minden olyan esetet alaposan kivizsgálunk a beoltottaknál, amelyek lehetséges komoly mellékhatásokra utalnak. Sok olyan esetben, amelyről a média is beszámolt, még a védettség kialakulása előtt koronavírus-fertőzés alakult ki a betegekben" - mondta Szamojlova.
A Roszzdravnadzor vezetője azt is elárulta, hogy az orosz állami ügynökség összegyűjtötte az adatokat a beoltottakról, azok oltásra adott reakcióikról, beleértve azokat is, amelyek időben később jelentkeztek. Több mint 1,5 millió orosz online naplót is vezetett arról, hogy érezte magát az oltást követően. Emellett azt is hozzátette, hogy minden egészségügyi dolgozónak minden olyan esetet rögzíteniük kell, ahol az oltóanyagnak mellékhatása jelentkezik.
Az orosz hivatalos adatok az EUobserver szerint arra utalnak, hogy Oroszország 2021 első félévében az országon belül 57,3 millió adag vakcina legyártását tervezi "polgári használatra", ami lényegesen elmarad attól a mennyiségtől, amire szükség lenne egy kétadagos vakcina esetében.
Az EUobserver szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is készül Oroszországba ezen a héten, hogy megnézzék az oltóanyaggyárakat és a klinikákat, mielőtt megadnák az engedélyt. Az EMA egyébként a múlt héten megerősítette, hogy látta annak a 10 embernek az adatait, akiknél komplikációk léptek fel, és akikről média is írt. Ezekről az uniós gyógyszerügynökség azonban nem a hivatalos csatornákon keresztül értesült, hanem egy orosz bejelentőtől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Talpra állt az X, segített az elnöki kapcsolat

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
