Az ilyen hívások a leggyakrabban a bankoktól, távközlési szolgáltatóktól, biztosítótársaságoktól, egyéb cégektől érkeznek. Sokszor a hívott fél akarata nélkül. A legtöbb cég ugyanis úgy értelmezi a hatályos törvényt, hogy a hívó azzal, hogy felveszi a telefont, beleegyezik a kéretlen hívásba. Ezzel szemben ezt az engedélyt még a hívás előtt kell beszerezni, írásban, bizonyíthatóan. A tervek szerint júniustól a szlovák hatóság figyelni fogja, hogy a hívók rendelkeznek- e az ügyfél beleegyezésével, amelyet előzetesen kell beszereznie az érintett vállalkozásnak és erről írásos bizonyítékot is fel kell tudni mutatnia.
Közben egy új törvénytervezeten is dolgozik a szlovák hatóság, amely a tervek szerint a következő év elején léphet életbe. Várhatóan létrehoznak egy egy online adatbázist, amelyben azokat a embereket és telefonszámokat sorolják fel, akik elutasítják az ilyen jellegű hívásokat, azaz azt követően már kifejezetten tilos lenne velük kapcsolatba lépni. Fontos, hogy az adatbázisba az emberek önként jelentkezhetnek, egy egyszerű regisztrációval, ezt követően pedig megszűnnének a zaklató próbálkozások. Egy másik elem is bekerülhet a tervezetbe, ez pedig arra kötelezné a marketingcégeket, hogy egy speciális előhívószámmal dolgozzanak (pl. 0977 vagy hasonló), azaz amikor megcsörren a telefon, azonnal be lehessen azonosítani a hívás szándékát, ezt követően pedig a hívott fél nem kell, hogy fogadja a hívást (vagy akár tilthatja is a számot).
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják