A szerbiai köztársasági válságstáb a koronvírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások szigorítására készül - mondta Branislav Tiodorovic epidemiológus a testület tagja a vajdasági Szabad Magyar Szó beszámolója szerint. A hírre, miszerint 24 óra 752 új fertőzöttet azonosítottak, a járványügyi szakorvos úgy reagált, hogy a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése várható volt.
Ennek az az oka, hogy az összes korlátozást elhanyagolták az emberek, holott azok továbbra is hivatalosan érvényben vannak. – Mindenki elengedte magát, és itt a végső ideje, hogy megértsék, be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek soha nem is lettek eltörölve, ezek: a maszkviselés, a távolságtartás és a fertőtlenítés.
Most rendkívül nagy odafigyelésre és komolyságra van szükség, és a korlátozások szigorítására kell felkészülnünk – fejtegette. Tiodorovic szerint a szigorítás – hasonlóan mint Montenegróban, Görögországban vagy Észak-Macedóniában – a vendéglátóhelyek munkaidejének rövidítésében fog megnyilvánulni, amelyek majd 22 vagy 24 óráig tarthatnak nyitva. A gyülekezést valószínűleg maximum 500 vagy 200 főre fogják korlátozni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak