Négy Mi-35-ös és három Mi-17-es gép érkezik Oroszországból még az idén, 2020 második felére pedig még tovább erősödhet Szerbia védelmi ereje - mutatott rá Aleksandar Vucic, aki további részleteket nem közölt a védelmi megállapodásról, csak annyit, hogy a jövőben is jó kapcsolat lesz ezen a téren a két ország között.
Az energetikai együttműködés létfontosságú Szerbia számára, mert csak úgy biztosítható az ország energiabiztonsága, ha Oroszország támogatást nyújt. A két fél megállapodott abban, hogy Moszkva 3 milliárdról 3,5 milliárd köbméterre emeli a Szerbiának szállított gáz mennyiségét, valamint orosz támogatással bővítik az udvarnoki (Banatski dvor) gáztározót.
Kapcsolódó
Vucic felhívta a figyelmet arra, hogy Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója kijelentette: az év végéig kiépül a Szerbiát Bulgáriával összekötő interkonnektor, valamint a bolgár-szerb határtól a szerb-magyar határig vezető, több mint 400 kilométeres szerbiai gázvezeték, így ha úgy döntenek, hogy a Török Áramlat gázvezeték Szerbián is keresztülhalad majd, akkor a nyugat-balkáni ország azonnal rá tud kapcsolódni a Bulgáriában épülő vezetékre. Emellett kiépítenek egy 750 millió köbméter gáz befogadására alkalmas tározót is, hogy fennakadás esetén a szerbiai lakosság ne érezze meg a hiányt. A szerb elnök rámutatott, hogy 1,5 milliárdról 2,15 milliárd köbméterre nőtt a szerbiai gázfogyasztás az utóbbi néhány évben, és 2020-ra várhatóan már eléri a 3 milliárd köbmétert is.
Szerbia és Oroszország csütörtökön 21 megállapodást írt alá, amelyek főként a gazdasági együttműködésre vonatkoznak.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott