A „K” Line Wind Service, a Japan Marine United Corporation (JMU), a Nihon Shipyard és a Toa Corporation konzorciumot hozott létre annak érdekében, hogy egy olyan projekten dolgozzanak, amely a lebegő (úszó) szélerőművek alapzatának tömeggyártását segíti elő és a lebegő szélerőművek építésének költségcsökkentésére összpontosít - írta meg az iparág üzleti lapja, az OffShoreWind.
A konzorcium célja tömegtermelési módszer kifejlesztése és a költségek csökkentése a lebegő szélerőművek alapzatához, ami azt jelenti, hogy a platformok kikötési, illetve horgonyzási rendszereinek áttervezését, anyagbeszerzését, építését és telepítését (EPCI) is magukra vállalták.
Kapcsolódó
A JMU, amely tavaly nyáron megkapta a DNV-től az engedélyt a 12 MW méretű és annál nagyobb teljesítményű szélturbinákhoz készítendő, félig merülő úszó alap építéséhez és továbbfejlesztéséhez, most az alapozáson túl az EPCI fejlesztéséért és gyártásáért is felelős lett.
A Nihon Hajógyár az úszó alapok mérnöki ellenőrzését, illetve a tömeggyártását és költséghatékony telepítést, ehhez pedig a tengeri segédhajók fejlesztését vállalta fel, a "K" Line az alapozási eljárás fejlesztésén, aToa Corporation pedig a költséghatékony és versenyképes szélturbina összeszerelési eljárás kifejlesztésén dolgozik majd.
Az új konzorcium nem az első jelentkező a feladatra, néhány hónapja a MODEC, a Toyo Construction és a Furukawa Electric kötött együttműködési megállapodást egy új generációs úszó szél platform és kikötési rendszer kifejlesztésére.
Japánban tavaly decemberben tartották csupán a 3. offshore szélerőmű építési aukciót. A most kiosztott 391 MW nyertese egy három cégből álló, de a Mitsubishi uralta konzorcium lett, e három cég (más konzorciummal) korábban már elnyert egy 479 MW-os tendert is. A Mitsubishi ráadásul a harmadik tenderen győztes csapatnak is tagja - e minőségében további 819 MW tengeri szélerőmű építésben vesz majd részt.
A kormány tervei szerint 2030-ra Japán legalább 10 GW offshore szélerőművi kapacitással kell rendelkezzen, 2040-re pedig ez a szám 30-45 GW.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)