"A királyság mindent megtesz, hogy enyhítsen az ukránok szenvedésein" – hangsúlyozta Feiszal bin Farhán Ál Szaúd, akit az al-Ihbaríja állami televízió idézett. A tárcavezetőt a nap folyamán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta.
Arra összpontosítunk, hogy enyhíthessünk az ukrajnai humanitárius válság következményein, a király és a trónörökös ezért úgy döntöttek, hogy 410 millió dolláros humanitárius segítséget küldenek az országba
– tette hozzá.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője Telegram-oldalán közölte, hogy a felajánlott segélyből 100 millió dollárt fognak közvetlenül humanitárius célokra fordítani, a fennmaradó összeget pedig kőolajtermékek vásárlására költik.
A kölcsönös diplomáciai kapcsolatok létesítése óta ez az első alkalom, hogy szaúdi külügyminiszter látogatott az ukrán fővárosba.
A Kyiv Independent szerint a sajtótájékoztatón Ál Szaúd azt is hozzátette, hogy Szaúd-Arábia közvetítőként szerepet játszhat az ukrán hadifoglyok Oroszországból való kiszabadításában.
2022 szeptemberében Szaúd-Arábiába közvetítésével egy szigorúan titkos hadművelet keretében szabadon engedték a mariupoli csata során Oroszország által fogságba esett ukrán parancsnokokat és külföldi önkénteseket.
Továbbra is együttműködünk ukrán barátainkkal a háború problémájának megoldása érdekében, mivel az nemcsak Ukrajnát érinti, hanem az egész világot
– mondta Al Szaud.
Február 23-án Szaúd-Arábia megszavazta azt az ENSZ-határozatot, amely felszólítja Oroszországot, hogy állítsa le „az ellenségeskedést Ukrajnában, és kezdje meg erőinek kivonását”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Korlátozott tűzszünetben állapodott meg Trump és Putyin

Olyan hideg lesz éjszaka, amilyen még télen sem volt

Ettől a telefonhívástól reszket egész Európa

Putyin megnehezíti a visszatérést azoknak a nyugati cégeknek, akik dacosan becsapták az ajtót maguk mögött

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Jön az állampapír-pénzeső 3.0, százmilliárdokat kapnak a befektetők

A Covidhoz mérhető összeomlást hozott össze Trump

A németországi helyzet után a magyar Audi is csökkenő bevételről kénytelen hírt adni
