A Reuters és a brit királyi védelmi kutatóintézet (RUSI) egy korábbi elemzése 27 orosz fegyverrendszer, köztük harckocsik, rakéták, robotrepülőgépek, drónok, kommunikációs rendszerek alkatrészeit vizsgálta meg, és 450 amerikai, európai és kelet-ázsiai komponenst talált - ír a G7. Egyebek mellett mikroprocesszorokat, mikrovezérlőket, Ethernet vezérlőket, GPS-vevőket, oszcillátorokat, műveleti erősítőket, adóvevőket.
Ezek döntő része, 318 alkatrészfajta amerikai gyártótól származott, a maradék pedig javarészt európai, valamint a szankciókhoz csatlakozó ázsiai gazdaságok, Japán és Tajvan terméke. Kína csupán hat termékkel szerepelt a listán, az egyetlen olyan országként, amely nem szankcionálta az orosz elektronikai exportot.
Az importfüggőségből fakadó sebezhetőséget az oroszok 2014 óta a mikroelektronikai alkatrészek felhalmozásával próbálták enyhíteni. Az amerikai hírszerzés szerint ennek ellenére az oroszok jelentős veszteségeik miatt súlyosbodó csiphiánnyal küzdenek, és ennek fényében egyre nehezebb dilemma az értékesebb eszközök, például helikopterek vagy precíziós rakéták bevetése.
A Reuters nyomozása szerint az ukrajnai hadszíntéren összeszedett orosz fegyvermaradványokban relatíve sok egyszerű, gyengébb, háztartási vagy szórakoztató elektronikai termékekben is megtalálható mikrocsip van, amelyek alacsony teljesítményük miatt nem esnek exportkorlátozás alá. Az orosz rakétákban harmincéves Texas Instruments-csipeket is találtak, máshol olyan félvezetőket szednek ki az orosz harckocsikból, amelyek mikrohullámú sütőkben és egyéb háztartási gépekben is megtalálhatók.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég