A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével készített felmérés alapján a PP 114-124 mandátumot kaphat a 350 fős spanyol törvényhozásban, 52-62 mandátummal kevesebbet, mint ami az abszolút többséghez kellene - írja a Reuters.
Az exit poll szerint a második helyen a szocialista párt végzett, ők 79-85 helyet kaphatnak a parlamentben. A harmadik a baloldali Podemos 70-80 mandátummal, negyedik pedig a liberális Ciudadanos nevű középpárt lett 46-50 mandátummal.
A szavazatok százalékos arányát tekintve a szocialisták 20,4, a Podemos 21,1, a Ciudadanos 14,9 százalékos támogatottsággal jutott be.
A TVE spanyol közszolgálati televízió számára a a TNS Demoscopia nevű közvélemény-kutató cég készített exit pollt 177 ezer ember megkérdezésével az ország több mint 1200 szavazóhelyiségénél. Eszerint a PP a szavazatok 26,8 százalékával nyerte a választásokat és 114-118 mandátumot kaphat a 350 fős spanyol törvényhozásban. Az exit poll szerint a második helyen a szocialista párt végzett, 81-85 mandátummal, a harmadik baloldali Podemos 76-80 képviselői hellyel, negyedik pedig a Ciudadanos nevű középpárt lett, amely 47-50 képviselőt küldhet az új törvényhozásba.
A pártokra leadott szavazatok arányát tekintve a felmérés más sorrendet mutat a második és harmadik helyen, mint a megszerzett mandátumokat tekintve. Eszerint a Podemos 21,7 százalékkal a második, megelőzve a szocialista pártot, amely 20,5 százalékos támogatást szerzett.
A külföldön leadott szavazatok nélküli előzetes végeredményt várhatóan fél 11-kor, sajtótájékoztatón ismerteti Soraya Sáenz de Santamaría, a leköszönő kormány miniszterelnök-helyettese.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon