A magyar származású üzletember nem csak az általánosság szintjén beszélt a témáról, hanem mint kiderült, Kínára gondolt.
Kína nem az egyetlen autoriter rezsim a világon, de ez a leggazdagabb, legerősebb és a technikailag legfejlettebb. Emiatt Hszi Csin-ping kínai elnök a nyílt társadalmak legveszélyesebb ellenfele - fogalmazott a filantróp-milliárdos a portál szerint.
A Politico azt is megjegyezte, ugyan Soros erősen bírálta a nyílt társadalmak ellenségeit, ám egyetlen szót sem ejtett Magyarországról.
A Bloomberg szerint az üzletember azt is mondta: a nyílt társadalom alapítványok alapítójaként egész életét annak szentelte, hogy harcoljon a szélsőséges eszmék ellen, amelyek hamis módon azt állítják: a cél szentesíti az eszközt. "Úgy hiszem, hogy az emberek szabadságvágyát nem lehet elnyomni örökké" - mondta megjegyezve, hogy azt is gondolja, a nyílt társadalmak jelenleg veszélyben vannak.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott