A gazdák kétségbeesésükben levágják egészséges állataikat is, hogy legalább valamennyi pénzt kereshessen a hús eladásával. Mert ha valahol megjelenik a kórokozó, ott el kell pusztítani minden sertést, amely kapcsolatba kerülhetett vele. Európa második legnagyobb sertésfarmján, Tichileºti-ben például (miután a bukaresti állategészségügyi laboratórium igazolta az afrikai sertéspestis vírusát egyik állatukban) több mint 140 ezer sertés kényszervágását rendelték el - derül ki a portál cikkéből.
A megyében további két farmon is igazolták a vírus jelenlétét.
Gicu Drãgan, a Brãila megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője azt nyilatkozta, hogy a Duna vizében terjed a fertőzés. Az utóbbi napokban több fertőzött disznó tetemét találták meg a vízben. Egy fotóval bizonyított bejegyzés szerint a "Duna-deltája tele van afrikai sertéspestisben elhullott állatok tetemével".
A járvány lefelezte Románia sertéshúsexportját, szakértők szerint a következő évben hiányt várható az országban. Eddig már megsemmisítettek 130 ezer állatot, miután tizenegy megye 159 településéről jeleztek fertőzéseket.
Fotó: AFP Photo/Daniel Mihailescu.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak