A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója nem az egyes szakterületek vezetőit, hanem a mögöttük álló, a valódi döntéseket előkészítő csapat összetételét tartja fontosnak. Ugrósdy Márton szerint nagy kérdés lesz a megválasztott elnök és a republikánus párti kongresszusi képviselők közötti együttműködés.
"A külpolitikában ez különösen érdekes lesz. Az első kérdés, hogy ki lesz a külügyminiszter. Leginkább Newt Gingrich neve forog közszájon, aki valószínűleg Georgián kívül Washingtonban járt még életében. A republikánus pártban a külpolitikai elit, Colin Powell-lel az élen, kijelentette, hogy Hillary Clintonra fog szavazni. Kérdés, hogy végül a fizetés és a karrier, vagy az elvek lesznek a fontosabbak" - fejtette ki a szakértő az InfoRádiónak.
Ugrósdy Márton hozzátette: a kampányban elmondottak alapján a pénzügyi kormányzatba a Wall Streetről kerülhetnek be emberek.
Horváth Gábor külpolitikai újságíró a védelempolitikai és igazságügyi terület lehetséges vezetői között John Bolton volt ENSZ-nagykövetet, Chris Christie-t, New Jersey kormányzóját, Jeff Session szenátort és Rudy Guilianit, egykori New York-i polgármestert említette.
Az elitcsere nem úgy néz ki, hogy Trump hoz magával a privát szférából fiatal, magasan kvalifikált, már bizonyított topmenedzsert, hanem vissza kell nyúlnia a Reagen- és Bush-elnökség idejére - emelte ki az újságíró.
Magyarics Tamás egyetemi docens nem kívánt találgatni a Trump-adminisztráció összetételét illetően.
A szakértők egyetértettek abban, hogy Donald Trumpnak az első elnöki évében kell véghez vinni terveit, utána már nehezebb lesz, ugyanis kongresszusi és szenátusi választások lesznek.
(A fenti MTI/EPA-képen Donald Trump, Melania Trump és Mitch McConnell, a Republikánus Párt szenátusi frakciójának vezetője látható.)
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni