A rendőrség tudatta: folyamatban van a rendőri akció a Világbank és az IMF párizsi irodájánál. Egy rendőrségi forrás azt is elmondta, hogy az áldozat egy asszisztens, aki könnyebben sebesült meg. Az épületből a robbanás után 150 embert evakuálták, a székházat jelenleg bombakeresők és tűzszerészek vizsgálják át - írja a Le Parisien.
Az előzetes információk szerint a levélbomba valójában egy borítékba helyezett petárda lehetett. Más források szerint tűzijátékoknál használt gyúlékony anyagokat használhattak hozzá. A csomagot a posta kézbesítette, nem magán személy vitte az épülethez.
Az elmúlt napokban több fenyegető bejelentés is volt - idézi a lap Michel Cadot párizsi rendőrfőnököt, aki csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót az ügy kapcsán. Arról viszont nem nyilatkozott, hogy ezek a bejelentések mostani esetre vonatkoznak, vagy más intézmények ellen is támadás készülhet.
Nincs más kifejezés erre, támadással állunk szemben miután egy bomba robbant. Meg kell találnunk az okokat és a bűnösöket
- mondta el Francois Hollande elnök az eset kapcsán. Az IMF vezetője Christine Lagarde levélben fejezte ki együttérzését a megsérült asszisztenssel, hozzátéve, hogy a valutaalap "a gyáva és erőszakos tett ellenére is folytatja munkáját."
A héten a német pénzügyminisztériumba is küldtek levélbombát. A merényletkísérletet egy görög baloldali földalatti szervezet, a Tűzsejtek Összeesküvése (Synomosia Pyrinon Tis Fotias) vállalta magára.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket