Matteo Renzi elismerte, hogy a referendum elvesztését "égető kudarcként" élte meg. Kezdetben még a politikai visszavonulás is felmerült benne, most viszont készen áll a visszatérésre, "mivel csak a gyáva menekül a nehéz pillanatokban" - hangoztatta.
A volt olasz miniszterelnök először nyilatkozott december 7-i távozása óta, amely a három nappal korábbi népszavazáson elszenvedett vereségét követte. Az alkotmányos népszavazáson résztvevők mintegy hatvan százaléka nemet mondott a kormányfő szorgalmazta reformokra, miközben Renzi éppen ezek megvalósításához kötötte maradását.
Renzi úgy látja, tévedés volt nem észrevenni, hogy az olaszok nem az alkotmányos reformokról, hanem róla voksolnak. A politikus szerint a miniszterelnök-ellenes hangulatot a csődbe ment olasz bankok miatti aggodalom is táplálta.
Politikai visszatérése első lépéseként Renzi az általa vezetett balközép Demokrata Párt (PD) átalakítását jelölte meg, valamint a következő olasz parlamenti választásokra való készülést. A PD novemberben választ új főtitkárt. Matteo Renzi kijelentette, nem sietteti az előrehozott parlamenti választásokat, és nem tart az ellenzéki Öt Csillag Mozgalomtól (M5S), amely "nem egy párt, hanem egy algoritmus".
Az M5S választási győzelme "átok lenne, de nem fog bekövetkezni, mivel az olaszok mindig józan ésszel döntenek az urnáknál" - mondta Silvio Berlusconi, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke a Corriere della Serának. Hangsúlyozta, hogy a választási törvény időigényes reformja miatt eltolódhat a választások időpontja.
Elemzők szerint az adócsalás miatt az olasz parlamentből 2013-ban kizárt Berlusconi az Európai Emberi Jogok Bírósága felmentő ítéletére vár, hogy a következő olasz választásokon ismét a jobbközép élére állhasson.
Az esetleges olasz parlamenti választások időpontját az olasz alkotmánybíróság január 24-én várt ítélete határozza meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Annyian vannak a Szent Péter téren, hogy le kellett zárni – egy világ figyeli a pápa temetését (KÉPEK)

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat
Újabb kínai autómárka döngeti a magyar piacot
