A svéd statisztikai hivatal pénteken végleges adatként azt közölte, hogy a hazai össztermék (GDP) 4,9 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz viszonyítva, amikor - a pandémia első hulláma által leginkább érintett időszakban - 8 százalékos csökkenést regisztráltak.
Az előzetes adat szerényebb, 4,3 százalékos növekedésről szólt - írta az MTI.
Kapcsolódó
A svéd GDP éves összevetésben 2,5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben a második negyedévi 7,5 százalék esés után. A statisztikai hivatal korábbi nem végleges adata nagyobb, 3,6 százalékos éves szintű gazdasági visszaesésről szólt.
A svéd központi bank csütörtökön 4 százalékra változtatta a gazdaság idei zsugorodására vonatkozó előrejelzését a szeptemberben várt 3,6 százalékról, mert várakozása szerint a folyó negyedik negyedévben a GDP mérsékelten ismét csökkenhet negyedéves összevetésben a koronavírus-járvány második hullámának a hatására.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet