Radoslaw Sikorski volt külügyminiszter, a szejm marsallja az amerikai Politico magazinnak adott interjújában azt állította, hogy az orosz államfő már 2008-ban Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek felajánlotta, hogy a lengyelek vegyenek részt Ukrajna felosztásába. Tusk, aki tisztában volt vele, hogy megbeszélésükről felvétel készül, nem reagált a javaslatra.
A két vezető moszkvai tárgyalása környékén Vlagyimir Putyin többször is nyilvánosan kifejtette, hogy Ukrajna egy mesterséges államalakulat, s a tanácskozáson kiemelte: Lvov lengyel város. Elképzelhető, hogy ezen alapult a hivatalos orosz politika legszélsőségesebb alakja, a duma elnökhelyettesi tisztjét betöltő Zsirinovszkij néhány héttel ezelőtt nagy nemzetközi visszhangot keltő kijelentése Ukrajna felosztásáról, ami elképzelése szerint Varsónak juttatná Nyugat-Ukrajna jelentős részét.
Sikorski szerint, aki akkor a lengyel diplomácia vezetője volt, világosan Moszkva tudtára adták, hogy nem kívánnak részt venni egy ilyen ügyben, és tájékoztatták az orosz javaslatról a NATO-t. A szejm marsallja azt is elmondta az interjúban, hogy szerinte Viktor Janukovicsot Szocsiban tartott találkozójukon Putyin megzsarolta, ezért mondott le az ukrán elnök az Európai Unióval való társulási szerződés aláírásáról.
Az oroszok kitalációnak minősítették, s Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára visszautasította Sikorski állításait.
Mégsem úgy volt?
A lengyel parlament jelenlegi elnöke szerint pontatlanul idézte őt a Politico. Az egykori külügyminiszter Twitteren azt írta, hogy az amerikai lap néhány ponton felnagyította az általa mondottakat - írta a 444.hu.
Nagyon, nagyon világosan tisztáztuk velük, nem akarjuk, hogy bármi közünk is legyen ehhez
- fogalmazott Radoslaw Sikorski.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

A forint is belépett a harcosok klubjába

Titkos tulajdonosi struktúrák: irdatlan magánvagyon rejtőzik vagyonkezelői alapok álcája mögött

Nagyot szólt a Moody's döntése, máris lépnek a befektetők

Bevetésre készen állnak Orbán Viktor digitális harcosai, itt a titkos fegyver a fiatalok meggyőzésére?
