Majdnem felével csökkent azoknak az oroszoknak az aránya, kik bíznak Vlagyimir Putyin orosz államfő politikusi képességeiben, amennyiben a hazai gazdaság irányításáról van szó - derült ki az utolsó független oroszországi közvélemény-kutató intézet, a Levada Center felméréséből, amelyet a Moscow Times idézett.
A januárban készült közvélemény-kutatásban megkérdezett oroszok 35 százaléka mondta azt, hogy bízik Putyinban, miközben 2017 novemberében még 59 százalék volt ez az arány. A Levada több mint 1600 embert kérdezett meg az ország 50 régiójában január utolsó hetében. Az államfő belpolitikai teljesítménye alapján készült népszerűségi indexe hónapok óta lejtmenetben van - nyilatkozta Lev Gudkov, a Levada igazgatója. Lassú, fokozatos visszaesésről van szó, amely a két felmérés közt eltelt viszonylag hosszú idő miatt látszik ugrásszerűnek. Az emberek elégedetlenek a gazdaság teljesítményével, azzal, hogy nem tudnak többet keresni.
Ezzel egyidejűleg az orosz államfő elfogadottságát jelző index stabilan 70 százalékon állt az elmúlt hat hónapban, amit Gudkov azzal magyaráz, hogy az emberek továbbra is jónak értékelik Vlagyimir Putyin külpolitikai teljesítményét. Éles eltérés alakult ki az elnök szerepének megítélésében a hazai és a nemzetközi teljesítményét illetően - összegezte az eredményeket a Levada igazgatója.
Eközben a Gallup egyik világszintű felmérésében azt találta, hogy Putyin Donald Trump amerikai elnök után a második legismertebb politikus volt a világon 2019-ben.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják