Ez azt jelenti, hogy az elnök tekintélyét a tervezett népszerűtlen nyugdíjkorhatár-emelés sem ingatta meg - írja az MTI.
Dmitrij Medvegyev miniszterelnök munkáját ugyanakkor csak 28 százalék tartotta jónak, szemben a júliusi 31 százalékkal. Az Állami Duma (a parlamenti alsóház) működését 30 százalék ítélte meg kedvezően, szemben az egy hónappal korábbi 33 százalékkal.
A megkérdezettek 45 százaléka vélekedett úgy, hogy az ország jó irányba halad, ami 3 százalékponttal alacsonyabb a júliusban mért értéknél.
A közvélemény-kutatást egy 1600 fős, felnőtt, országos mintán végezték el az elmúlt egy hét alatt.
Képünk forrása: AFP Photo/Sputnik/Mikhail Klimentyev.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt