Ahogy Oroszország egyes részein lépéseket tesznek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésére, a vendéglők alkalmazottai csupán arcmaszkot viselve és a kritikus részeket eltakarva tiltakoznak az ellen, hogy munkahelyeik zárva tartanak - adta hírül a Moscow Times. (Képünk: Hermitage Múzeum, Szent Pétervár, Oroszország, padló mozaik Forrás: Getty) Azt akarják kifejezni, hogy anyagi helyzetük katasztrofális, magyarán legatyásodtak a korlátozás miatt. A legtöbb vendéglátó kisvállalkozás korábban is csak egyik hónapról a másikra tudott életben maradni. A járvány idején csak a házhoz szállítás volt megengedett.
A mozgalmat, amelyet "Meztelen éttermek" névre kereszteltek el, egy krasznodári vendéglő a Krasznojarszk indította el. A képek alatt megjelenő megjegyzések egyike szerint, a fotón látható dolgozók alig várják a pillanatot, amikor meleg, őszinte érzésekkel fogadhatják vendégeiket. Mások megjegyzik, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak a hatóságoktól arról, mikor állhatnak ismét munkába.
Megint mások úgy vélik ők sem rosszabbak, mint az építőipari munkások - ezzel arra utalnak, hogy az építkezések nem álltak le. A mozgalom kezdeményezői egyébként biztonsági szabályokat is ajánlanak, például az asztalokat csak fél órával azt követően lehetne elfoglalni, hogy az előző vendég távozott. Jelenleg nem tudni, hogy az egyes oroszországi régiókban mikor nyithatnak ki a vendéglők, főként hogy az országban tombol a járvány.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!