A Fed által kiadott Bézs Könyv szerint az amerikai gazdaság mérsékelt, ugyanakkor egyenletes ütemben növekedett tavaly november-decemberben, az ország bizonyos régióiban ezt meghaladóan várhatóan egyes régiókban a növekedés gyorsulni is fog. A regionális bankok gazdasági értékeléséből az derül ki, hogy a legtöbb körzetben pozitívan tekintenek a jövőbe, sőt egyes esetekben a kilátások nagyobb mértékben javultak.
A Fed a mostani kiadványában az elemzés a január 6-áig beérkezett adatok alapján történt meg, amelyek szerint az amerikai gazdaság nem vesztette el a lendületét, bár a korábban ismertekhez képest nagyobb pozitív irányú változás sem következett be, de a lakossági költések magasabbak voltak, a feldolgozóipar folytatta a bővülést és az ingatlanpiac is javulást mutat, bár egyes körzetekben a lakásértékesítések, valamint a lakóingatlan-építkezések lelassulásáról vagy csökkenéséről adtak számot.
A 12 körzet kétharmadánál a válaszok szerint emelkedett a munkaerőfelvételi aktivitás, a bér és árnyomás pedig korlátozott maradt. A szolgáltató szektorban néhány vállalat az értékesítési áraik emelését tervezik a közeljövőben.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford