Február 4-én kezdődik a téli olimpia és március 4-én a paralimpia Pekingben, ahová több mint 2 ezer nemzetközi sportoló és közel 25 ezer csapattag, segítő és a média képviselői érkezik a tengerentúlról.
Pekingbe érkezéskor úgynevezetett "buborékba" kerülnek. Ez egy zárt rendszer, amely lefedi az összes olimpiai területet, beleértve a szállást, utazást és a versenyhelyszíneket is. Ebben a körben csak a rendezvénnyel kapcsolatos helyszínek között lehet mozogni, és ehhez külön utaztatási rendszert is bevezetnek - írja a Reuters.
Az is biztos, hogy a nyári játékok alkalmával tapasztalt korlátozásoknál sokkal szigorúbb előírásoknak kell majd megfelelni - mondta.
Az omikron azonban sokkal fertőzőbb, mit a korábbi változatok, és már most módosította a sportnaptárat: az észak-amerikai National Hockey League például 90 mérkőzést halasztott el az utóbbi időszakban, ezért játékosait sem tudják elküldeni a jégkorontornára. A kanadai Olimpiai Bizottság vezérigazgatója pénteken már aggasztónak találta az omikron dominanciáját és kérdésesnek találta, hogy a játékok a tervez szerint haladnak majd.
A kínai lakosság mintegy 85 százaléka már teljeskörű védettséget élvez, ők többnyire a Sinopharm és a Sinovac kínai gyártású oltásokat kapták. A játékokon dolgozó mintegy 20 ezer önkéntes is be van oltva, de további aggodalomra ad okot, hogy klinikai vizsgálatok szerint a kínai oltások hatékonysága 50- 83,5 százalék közé tehető szemben a Pfizer vagy a Moderna 90 százalékos hatékonyságával - írja a lap.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások