A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) Dan Radu Rusanut, a képviselőház liberális frakcióvezetőjét jelölte az új hatóság élére. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) - amelynek eddig mind a tőkepiaci, mind a biztosítási felügyelet vezető tanácsában volt egy-egy tisztségviselője - egyetlen hely jutott az összevont hatóság vezetésében, amelyre Králik Lórándot jelölték.
A parlament szakbizottságai kedden meghallgatták az ASF igazgatótanácsába jelölteket, kinevezésükről a szerdai plenáris ülésen dönt a román törvényhozás.
Az ASF elnöki székének várományosa, Dan Rusanu úgy nyilatkozott, hogy Románia nem banki jellegű pénzintézetei jelentős visszaesést szenvedtek el 2008 után, és ma legjobb esetben 10-15 milliárd eurós piacot képviselnek. Hozzátette: ezen belül a magánnyugdíjalapok vagyona, illetve a biztosítási piac 3-3 milliárd euróra tehető.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják