Eddig nagyjából felére csökkentették az árambehozatalt Oroszországból. Az intézkedés célja a saját áramhálózatuk stabilitásának és biztonságának fenntartása. A tájékoztatás szerint a jövőben legfeljebb 300 megawatt érkezhet a meglévő vezetékeken keresztül - írja az MTI.
Észtország, Litvánia, Lettország - Oroszországgal és Fehéroroszországgal közösen - a szovjet időkből származó, úgynevezett BRELL-gyűrűrendszer keretében közös villamosenergia-hálózathoz tartoznak. Tallinn, Riga és Vilnius ugyanakkor biztonsági kockázatnak tartja, hogy energetikai infrastruktúrájuk nem független Minszktől, illetve Moszkvától.
A balti országok már az utóbbi években lépéseket tettek, hogy áramhálózatukat 2025-ig szinkronizálják a többi uniós országgal. Ebből a célból Svédország és Lengyelország felé magasfeszültségű vezetékeket építettek, amelyeken keresztül most több áramot várnak.
A litván áramszolgáltató szerint a helyi áramtermelés is segít majd a rendes üzemmenet fenntartásában. Dainius Kreivys energiaügyi miniszter vilniusi sajtókonferenciáján csütörtökön arról is beszélt, hogy országa mindemellett leállította a cseppfolyósított gáz importját Oroszországból a klaipedai kikötőn keresztül.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég