A szeptember végi mozgósítás után frissen besorozott orosz katonák arra panaszkodnak, hogy embertelen feltételek között élnek, a tisztek tisztességtelenül bánnak velük és nincs elég fegyver a felszerelésükre - idézi egy a független The Insider internetes portálra felkerült videó tartalmát a Moscow Times.
A képkockákon egyebek mellett az látható, hogy az újonnan behívottak a padlón alszanak, korszerűtlen karabélyokat adnak a kezükbe és hallható egy hang, amint azt mondja, hogy lássák el magukat.
Az egyik felvételből kiderül, hogy ötszáz embert levezényeltek az orosz-ukrán határ közelében lévő Belgorod városába anélkül, hogy kaptak volna kiképzést vagy egyáltalán tudnák, hogy hova is kerültek. "Senkinek sem kellünk!" - mondja egy hang a kamera mögött, miközben katonai egyenruhában lévő embereket látunk egy vasúti vagonban.
Állati viszonyok
Egy hete állati viszonyok között élünk – folytatja a hang tulajdonosa, hozzátéve, hogy nem kaptak anyagi támogatást vagy pénzt, amióta bevonultak. „Elképesztő összeget költöttünk csak arra, hogy ellássuk magunkat élelemmel, nem beszélve a munícióról” – szól a panasz.
A hírportál korábbi riportjából kiderült, hogy a katonák feleségeit arra kényszerítették, hogy 2500 dollárnak (egymillió forint) megfelelő összeget fordítsanak férjeik felszerelésére. Eközben törvény szerint illegális, hogy a katonák maguk gondoskodjanak felszerelésükről.
A mozgósítás elrendelése óta hat halálesetről érkezett hír. Két besorozott szívinfarktust kapott, egy 46 éves férfi öngyilkos lett, egyet elengedtek, miután májzsugora volt, és otthon abba halt bele, két esetben nincs hír a halál okáról. Nyugati szakértők szerint a pánikszerűen mozgósított tartalékosok közül nagyon sokan fognak meghalni a harctéren, megbízhatatlan, használhatatlan katonák lesznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Új korszak kezdődik az OTP-nél

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

A Bankszövetség is elmondta véleményét a friss devizahiteles döntésről
