Júniusban az éves szintű infláció 15,9 százalékra lassult a májusi 17,1 százalékról.
Oroszországban utoljára 2020 szeptemberében mértek havi szintű deflációt, akkor 0,07 százalékosat. A statisztikai hivatal szerint az adatok jegyzésének kezdete, 1991. óta nem volt példa arra, hogy defláció legyen júniusban. Általában augusztusban, ritkábban szeptemberben regisztráltak deflációt a gyümölcsök és zöldségek árának szezonális csökkenése miatt.
A júniusi adat ismertetése után a szakértők az idei inflációs várakozásukat 14,6 százalékra változtatták az egy hónappal korábbi 16,7 százalékról, a jövő évit pedig 7,1 százalékról 6,5 százalékra módosították.
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium 17,5 százalékos idei inflációval számol, de jelezte, előrejelzését lefelé módosíthatja.
Júniusban az orosz jegybank 18-23 százalékról 14-17 százalékra csökkentette idei éves inflációs előrejelzését, míg a jövő évit 5-7 százalékon tartotta.
Az élelmiszerek ára csökkent
Júniusban az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal, míg a gyümölcsök és zöldségek ára 9,57 százalékkal csökkent, miközben a nem élelmiszertermékek 0,41 százalékkal, a szolgáltatások pedig 0,88 százalékkal drágultak májussal összevetve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra
Szerdán egyeztet Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
