Oroszország kommunista pártja nem fogadja el azokat a parlamenti választási eredményeket, amelyeken akkor előzte le a kormánypárt jelöltje a kommunista indulót a hét végi szavazáson, amikor beszámították az elektronikusan leadott voksokat - adta hírül a Moscow Times a párt egyik vezetőjének bejelentése alapján.
Számos olyan kommunista induló volt, aki győzelemre állt, ám hirtelen lecsúszott az első helyről az elektronikus voksok megjelenése után. A helyükre a kormánypárt, az Egységes Oroszország jelöltje került. Bizonyítani fogjuk és meg fogjuk győzni a közvéleményt arról, hogy a választóknak nem szabad elfogadniuk az ilyen digitális újításokat - mondta Dmitrij Novikov, a párt központi bizottságának elnökhelyettese.
Az egyik érintett Mihail Lobanov, aki Moszkva egyik nyugati választókerületében indult. Vezetett Jevgenyij Popov Kreml-párti tévés személyiséggel szemben 10,8 ezer szavazattal, amikor az elektronikus térből előkerült 20 ezer voks ellenfele mellett. A orosz főváros helyhatósága természetesen tagadja a kommunisták vádjait.
Az elektronikus szavazási lehetőséget a koronavírus-járványra hivatkozva vezették be, ám szakértők azonnal figyelmeztettek, hogy kellő átláthatóság híján ez a lehetőség melegágya a szavazási csalásoknak. A választáson a kormánypárt mögött, amely az előzetes eredmények szerint a szavazatok több mint 40 százalékát szerezte meg, a kommunisták 20 százalékos aránnyal a második helyen végezhettek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)