Vietnam 350 millió dollár értékben vásárol kiképző repülőgépeket Oroszországtól - tudósított a Moscow Times a még tavaly megkötött szerződésről. Az eladó legalább 12 darab Jak-130-as gépet szállíthat, amelyek negyedik vagy akár ötödik generációs harci gépek pilótáinak kiképzésére is alkalmasak, illetve szükség szerint könnyű katonai repülőgépként is bevethetők.
A délkeleti-ázsiai ország legnagyobb fegyverszállítója Oroszország, arzenáljában megtalálhatók orosz gyártmányú katonai repülőgépek, hadihajók és tengeralattjárók is. Vietnam a hatodik ország, amely Jak-130-asokat vásárol, korábban Algéria, Banglades, Fehéroroszország, Mianmar és Laosz rendelt ebből a típusból.

Sem a hivatalos orosz állami fegyverexportőr, a Roszoboronexport, sem a szövetségi katonai együttműködési szolgálat nem kommentálta a Vietnammal kötött újabb fegyverszállítási üzlet hírét. Ugyanakkor szakértők szerint ez a megállapodás utat nyithat az előtt, hogy a vásárló csapásmérő repülőgépeket, Szu-30SM és Szu-35 típusú repülőket is beszerezzen az oroszoktól.
Az elmúlt években Vietnam vált a világ egyik legaktívabb fegyvervásárló országává - emlékeztetett a Reuters. Hanoi azt követően pörgette fel a hadsereg megerősítését, hogy Kína agresszív területi igényekkel lépett fel a Dél-kínai-tengeren, ahol régi regionális ellenfele a délkelet-ázsiai ország.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin